Bemutatkozás

A GULÁG-ra Hajdú-Bihar megyéből elhurcoltakról – egy-két település kivételével – ezidáig még nem készült részletes forrásfeltárás, emiatt nem is tudjuk, hogy pontosan hány polgári személyt is vittek el innen a Szovjetunióba. Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára projektjének keretében a saját és az Országos Levéltár anyagából kívánjuk a vonatkozó dokumentumokat feltárni, és lehetőség szerint minél többet digitalizálni, egy helyen elérhetővé tenni. Célunk nem a megtalált források feldolgozása, hanem egy olyan tematikus gyűjtemény és segédletek létrehozása, amelyek egyaránt segítik mind a tudományos kutatók, mind a hozzátartozójukat keresők munkáját.

Ráadásul Debrecen abban a „kiváltságos” helyzetben volt, hogy 1945–1950 között itt működött az a Hadifogoly Átvevő Bizottság és Fertőtlenítő Intézet, ahol a GULÁG-ról hazatérő polgári személyeket és hadifoglyokat először regisztrálták. Az ezekre vonatkozó, bőségesen rendelkezésünkre álló iratanyagot szintén feldolgozzuk, melyek már nem csak helyi szintű, hanem országos érdeklődésre is számot tarthatnak, hiszen Magyarország majd minden településéről vittek el embereket „málenkij robot”-ra.

Kutatásaink továbbá kiterjednek a debreceni internálótáborra és az 1950–1953 között Hajdú-Bihar megyében (Hortobágy, Hajdúnánás stb.) létrehozott kényszermunkatáborokra, az úgynevezett „magyar GULÁG”-ra is. Ezekbe a lágerekbe szintén az egész ország területéről érkeztek internáltak, kitelepítettek, a családtagjaikkal együtt.

A legérdekesebb és legjellemzőbb forrásokat egy virtuális kiállítás keretében mutatjuk be, amely egy-egy fejezetben dolgozza fel a térség megszállását, az GULÁG-ra történő elhurcolásokat, a hazatérők fogadását és a hortobágyi kényszermunkatáborokat.

Ezzel a hiánypótló forrásfeltárással és a dokumentumok közzétételével régi adósságunkat törlesztjük azokkal szemben, akik átélték ezeket a szenvedéseket, melyekről soha nem beszélhettek.

***

Tovább az oldalra